iszunk

Gut Oggau. Biodinamikus családi birtok a Fertő-tó partjáról, karakteres, egyedi borcsaláddal. Ha megnézzük a címkéket, akkor kiderül, hogy ezt szó szerint kell érteni, hiszen minden egyes bor a család valamelyik tagjáról van elnevezve, és ennek megfelelően az illető képe díszeleg a palackon. Azok a típusú borok, amelyek négy és fél óra és nyolcvanhét kóstolásnyi Mondovino után is felébresztik az embert. Ebben nyilván benne van a meglepő külcsín és a szenvedély is, amivel a pult mögül magyaráztak, ám a borok sem mondhatók a legrosszabb indulattal sem unalmasnak. Ez már régen volt, aztán most nyáron az egyik unokáról elnevezett belépő vörösüket vettem le a Kismarton/Eisenstadt főterén található kiváló borbolt polcáról. Atanasius Rot 2008. Zweigelt és kékfrankos házasítása, a maga 13 eurójával hol van a csúcs kékfrankosuk 70 euró feletti árától? Közepesnél intenzívebb, tiszta és összetett illattal indít. Édesre érett, már-már konyakmeggy, kék szilva, fűszerek, dekadens virágok és feketeerdei sonka. Aztán van, hogy eltűnnek az édes képzetek és simán natúr meggylé dominál egy kis füstösséggel. Változik erre-arra. Kóstolva inkább szigorú arcát mutatja. Kőkemény struktúra kevés tanninnal és húzós savak nélkül. Nem is értem, hogy ha így, akkor hogy. De mégis. Nem egy díszes darab, ám a szerkezet szépségét, puritánságát is lehet élvezni, bár jó néhányan alighanem leperverzeznének miatta. Közepes testű, sűrű szövésű, inkább hosszú, szépen halkuló lecsengéssel megáldott bor. Hízelgés nélkül eléri a hat pontot. Vajon mennyi lenne akkor a drága Bertholdi nagypapa?

A képet a pince honlapjáról vettem.

Kezdetben azt hittem, hogy a titokzatos Langa család garázsában készülhetett ez a bor, ugyanis a webshop szerint a Pagos Familia Langa borászat terméke, ám a címkén ennek nyomát sem találtam és a családi pincészetről sem sikerült semmit fellelnem a neten. A hátsó címke viszont azt állítja, hogy a Majuelos de Espana nevű egész Spanyolországot behálózó társaság készítette, akik - nem túl közlékeny honlapjuk szerint - régi szőlőültetvények megmentésének és felvirágoztatásának szentelték magukat. A bor Calatayud környékéről származik, a társaság embere ott Cesar Langa ötödik generációs borász, tehát innen a Langa Familia. Rejtély fele megoldva, a garázs marad legközelebbre. A hátcímkéről azt is megtudtam, hogy a szőlő a család  környező hegyekben található évszázados ültetvényein termett, alacsony hozammal és kizárólag helyi fajtákból készült: 50% aragon, 30% carinena és 20% provechon alkotja. Bevallom, egyikről sem hallottam korábban: az elsőt inkább tartománynak, a másodikat meg sportautónak mondtam volna. A sikerhez szükséges kulcsszavak mindenesetre ott vannak. A webshopot böngészve egyébként az keltette fel a figyelmem, hogy francia és magyar hordókban érlelték, szűretlen, 90 Robert Parker pontot kapott és 9 eurórért mérik. Megrendeltem, hamar fel is bontottam. Mediterrán sötét szín fogadott, elég volt beleszagolni, hogy feketére fesse a nyelvem. Meglehetősen intenzív, kedves, nem túl bonyolult illata van. Szuperérett cseresznye, virágok és egy kis mentás fűszeresség keveredik benne. Szájban vastag, áradó gyümölcsösséggel, édesen hízelegve kezd, végül mégis sikerül megúsznunk szárazon. Köszönhető ez annak, hogy savai nem lusták, akiket aztán még túl is licitálnak kissé kemény tanninjai. Félidő után cseppet szárítanak, de azért nem kell szájtépésre gondolni. Alkoholja magas (14,5%) de nem lóg ki belőle. Igazi örömbor: nagyon finom, jól csúszik és elég intenzív ahhoz hogy sokféle étel mellett megállja a helyét. Hat pont, bőven háromezer alatt simán megéri a pénzét.