Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Arról ami van, vagy éppen nincs

Elmondom mi van. Mert borzasztó jól esik, hogy úton-útfélen azt kérdezik tőlem számomra kedves emberek: Gábor, miért nem írsz? Ilyenkor zavartan motyogok; munka, egészség, idő, ilyesmi. Az igazság az, persze, hogy munka, egészség, idő, ilyesmi. Valahogy úgy működök manapság, hogy ha iszom egy jó bort, fejben rögvest megírom a cikket. Csak amikor le kéne ülni a gép elé, na az nem megy. Esetleg az is van, hogy kedv és idő is lenne, de akkor meg bevillan: minek? Minek írjak egy 2010-es Montirius Garrigues-ról, amikor az élményt, amit a bor okoz talán pár facebookra kitett fotóval is el tudom mesélni - nem hiszem, hogy kellene a második kezem, ha össze akarnám számolni hányan ittak, vagy fognak inni olvasóink közül ebből a borból. Persze nem csak ezt akarom elmesélni. Mert most van idő, kedv, és talán egészség is, hogy elmeséljem a tegnapi estémet. Hazajöttem a színházból (Csongor és Tünde, Nemzeti, ajánlom), és szeltem pár szelet kenyeret. Magam sütöttem (köszönet érte  a Szakácsok könyvének, ezt csináltam), magam örömére szeltem, és megkentem szintén házi kacsa rilette-tel. Bontottam mellé egy számomra ismeretlen termelő borát, amit a Kézműves Borok Házában vettem, gondoltam, ha Szentesi Józsi nadapi bort forgalmaz, nagy csalódás nem fog érni. Nem sokat tudok Nagy Gábor és Társának a kispincészetéről, csak amit a net elárul róluk, annyit. A honlap alapján azt gondolom, a 2011-es rajnai rizling felvásárolt szőlőből készült; de persze tévedhetek, nem kérdeztem meg a termelőt. Csavarzár, 13-as alkohol, és wachau-i utánérzés. Ez volt az első benyomás. Meg a második is. Kérem szépen, én ezt a bort vakon be merném tenni egy Federspiel sorba - persze fél alkoholfokkal kilógna felfelé, node kóstoló legyen a talpán, aki felugrana, hogy hohó, csalás! De talán még az olcsóbb Smargdok között sem szerepelne rosszul. Tiszta, üde illatok, zöldalma, virágok, nyilván. Acélos savak, minimális szénsavassággal, közepes lecsengés: örömbor. Azt gondolom, hogy elkészíteni, lepalackozni is öröm lehetett, inni mindenképpen az. Nos, kedves emberek, hát ez van. Élvezzék az idei év hátralevő két napját, és előre is boldog 2013-at!

0 Tovább

Folytatni kell

Van már jónéhány borbár Budapesten, én mégsem gyakran keveredek ilyen helyre, hiszen mert ritkán bármilyenre. Így aztán nem mondok nagyot, ha bevallom: a DropShop  a kedvencem. A hangulat, a borok, a kiszolgálás mindig nagyon rendben volt, így minden alkalommal pozitív élményekkel sikerült tőlük hazaindulnom. Így történt ez múlt csütörtök este is, mikor egy szűkkörűre sikerült nulladik napon Ádám megmutatta a DS2-t a MOM Parkban. Hangulatos lett, kicsit tágasabb a Balassi utcainál: van külön vinotéka és szeparálható kóstolóhelyiség is. A borsor most is kiváló volt: fehérből a Gulfi Carjcanti, vörösből a Feudi di San Gregorio Serpico maradt meg leginkább nyelvem emlékezetében. Kétségtelenül mindenkinek jó hír, hogy Budán is van már egy DropShop. Hogy a folytatásokkal folytassam: hazafelé kaptam egy palack Szabóvári Nagy-Somlói Juhfark 2011-et, amit Ádám jóbarátja mintegy víz(vagy inkább bor)választónak szánt, hogy folytassa-e egyáltalán a borászkodást. A honlapon látszik: eddig nem lehetett őket azzal vádolni, hogy túl korán piacra dobják boraikat. Azok alapján nem tudhatom, mire jutottam volna, ám ezt az egyéves juhfarkot kóstolva egyértelműen a folytatásra szavazok. Alighanem egyetért ezzel jelenleg füzetetlen szabadságát (de bort azért néha) töltő vörös és fehér kollégám, aki ott ült mellettem a DropShopban, majd vasárnap emailben olyan györgykovácsosnak titulálta a Szabóvári-bort. Bizony nekem is ez volt az első korty utáni első gondolatom, a györgykovácsos pedig nálam egyértelműen pozitív jelző. Közepesen intenzív, tiszta és kissé édes hangulatú, körtés, virágos, köves illattal mutatkozik be a bor. Idővel egy kis füstösség is érkezik, de sosem tolakszik előre. Kóstolva markáns, nem hazudtolja meg sem a termőhelyet, sem a fajtát. Juhfarkos, somlói savai határozzák meg a korty érzetét, ízét: nem húznak vagy bántanak, de azért odateszik magukat derekasan. Mindezt civilizáltan, túlzásoktól mentesen, friss citrusossággal és borostás eleganciával teszik, az illatból megismert ásványosság pedig sós kesernye formájában fokozza az izgalmakat, cseppnyi diszkrét tannintól kísérve. Karakteres, finom, jóívású bor, eléri a hat pontot a folytatást pedig megérdemli simán.

7 Tovább

Különféle örömök

Váli Péter a maga örömére kezdett borokat készíteni Badacsonyörsön, ám idővel mások is képbe kerültek. Legutóbb azt olvastam róla, hogy kéknyelűt szüretelt összefogva a szomszédokkal, én meg bontottam egy Válibor Olaszrizling 2011-et ennek örömére. Intenzív, friss, déligyümölcsös, citrusos, picit krétás illatot éreztem a pohárba szagolva. Lehetne akár egy osztrák zöldveltelini is, állapítottam meg örömmel. Kóstolva is erőteljes, lendületes, ízgazdag bor. Savai kissé rusztikusak: nem húznak, karcolnak, de azért nem is finomkodnak. A második félidőre egy kis cseresség is érkezik, mintha a hordó nem kerekítene, simítana, hanem inkább külön utakon járna, saját örömére venne részt a kortyban. Mindennel együtt markáns és szerethető olaszrizling ez, gyorsan fogy. Erős öt pontot simán hoz, a hatoson is gondolkodtam. A Kézműves Borok Házában vettem, ott 2400 Ft-ért kapható.

0 Tovább

Bott Frigyes Riesling 2011

Ismét Frigyes borát iszom és nagyon jól teszem. Józsi hentes miatt mentem a legújabb budapesti plázába, de ha már, akkor kihasználtam a szomszédos Bortársaság nyitási akcióját: egy kedvezményes 3-as Bott Frigyes válogatás mellé elhoztam ajándékba egy Weninger kékfrankost is. Elsőre a rajnai rizlinget bontottam fel, tavasszal még a pincénél egyik kedvencem volt. Pontosabban voltak, ugyanis akkor még két tétel: egy csontszáraz és egy tíz gramm maradékcukros volt. Összeházasítva, palackban sem lettek rosszabbak, sőt. Csalafintán vonzó illat sárgabarackkal és abból készült pálinkával, mandarinnal és annak héjával, ráadásként egy kis édes banános hordófűszerrel, ázott virággal és kővel. Igazi hűha kezdés. Belekortyolva is megmarad a lelkesedés. Elsőre élénk, rizlinges savai hívják fel magukra a figyelmet, nem lehet őket nem észrevenni. Közepesnél nagyobb testét suhanva repítik magasba, mint gyógyszerengedélyek a Bayer árfolyamát. Másodikra tisztasága és citrusos gyümölcsössége ragadja meg a figyelmet, intenzív és élvezetes minden kortya. A lendület és a tartalom végig kitart, talán csak a lecsengést vártam volna az erős kezdés után cseppet lassabban halkulónak. Hét pont és az utóbbi idők legjobb magyar rajnaija a poharamban. Szabó Zoltáné már rég volt sajnos, a nagyra törő Sandahlokat pedig az első futó találkozás óta alaposabban még nem próbáltam fel.

0 Tovább

47 csepp

Borkereskedőktől tudom, hogy néha ráböknek egy-egy hordóra, és még palackozás előtt megveszik a bort. Egyfelelől nekik lesz így egy exkluzív tételük az adott borászattól, másfelől a borász is forgótőkéhez jut, ami főleg a kis pincéknek sokszor a túlélést jelenti. Mindenki nyer, rendben van ez így, távolról szemlélve a dolgokat legalábbis nekem úgy tűnik. A Dropshop ennél tovább ment tavaly, megvalósították a tökéletes tom sawyer-i trükköt. Szerveztek ugyanis egy hangulatos szüretet a Gizella pincéhez: 47 ember lelkesen szedte a szőlőt, ráadásul ezért még fizettek is, majd pedig egy év múlva a munkájuk gyümölcsét meg is vehetik. Karikírozok, nyilván, pláne, hogy a 47 lelkes ember között ott szedtem a szőlőt én is, nem kevésbé lelkesen erről be is számoltam. A munka gyümölcse természetesen Szilágyi Lászlóé, a borbár pedig az exkluzivitás érdekében adta a tokajis palackot, az üvegdugót, a címkét, no meg a marketinget. A héten megvolt a premier is, természetesen nem tudtam rá elmenni - lassan már csodálkozni fogok ha egy boros rendezvényen belefutok önmagamba. De a borász jóvoltából pár hónapja a hűtőmben pihent egy palack 2011-es Gizella 47 Csepp Hárslevelű, amit most gyorsan ki is dugóztam - legalább lélekben hadd ünnepeljek. A Szent Tamás dűlőben termett az alapanyag, érett volt, szépen ki is erjedt, lett is benne 14 feletti alkohol. De igazából ez az utolsó, ami eszembe jut erről a borról. Sokkal fontosabb a lehengerlő illat: sóban eltett citrom jut elsőként az eszembe róla. Aztán valami trópusi növény illata üti meg az orrom, virág-e, vagy gyümölcs: nem tudom. Lendületes savak kísérik a kortyot, talán elsőre kissé még túl lendületesek is - nyugodtan el merek rakni egy palackot pár évre. Bár érdekes, hogy a sav valahol 5-6 gramm között van, a borász szerint a dűlő talaja erősíti a savérzetet; ehhez nyilvánvalóan nem értek. A lényeg, hogy most is zamatos, citrusos a bor, kis kesernyével a végén - így nyugodtan ki mernék bontani még egyet akár holnap is. Lehet persze, hogy akkor már 47 cseppenként innám.

1 Tovább

Dűlők és kérdések

Hogy szerényen magamat idézzem: Demeter Zoltán vitán felül Hegyalja egyik vezető egyénisége és legjobb borásza, ráadásul szerintem a legprofibb módon kialakított és tálalt szortiment tulajdonosa. Csütörtök este Budapesten személyesen mutatta be 2011-es évjáratának borait a szerencsés meghívottak és villámgyors jelenkezők poharai előtt. A borász szerint a tokaji pezsgő lehet az évtized újdonsága, ahogy a száraz dűlős borok voltak tíz évvel ezelőtt. A Holdvölgy dűlő furmintjából készített pezsgője nagyon fiatal még, három-négy év múlva kerül majd csak forgalomba. Kristálytiszta illata és íze, tartalmassága, apró, kemény buborékjai nekem már most is nagyon tetszettek, kemény savai viszont még tényleg pihentetést kívánnak. A száraz Birtokbor visszafogott, köves, vegetális illatával, hasonló karakterű ízével, arányos szerkezetével és meglehetős díszítetlenségével nem tudom, mennyire lesz alkalmas a pincével ismerkedni vágyók meghódítására. Én már rajongó vagyok, a kérdés nálam nem merül fel. Főleg a Kakas Furmintot kóstolva, ami az este legnagyobb meglepetése volt számomra. A tavalyi év újdonsága, hogy körbekerítették a területet, aminek köszönhetően kiderült, hogy a vadak nagyon értenek ám a szőlőhöz. A korábbi évjáratokhoz képest a dűlő egészen új arcát mutatta: Demeter Zoltán szerint nem is mennyiségben, hanem minőségben hiányzott nagyon a gyümölcs, amit az állatok szüret előtt megettek mindig a Kakasról. Elegáns, friss, gyümölcsös - a 2009-es Vereshez hasonló, nagyon kedvemre való stílusú bor a Kakas. Egyáltalán lepődtem meg, mikor megtudtam, hogy részben tartályban erjedt és érlelődött. A Veres Furmint még egy lépéssel feljebb volt, konkrétan a kóstoló legjobb száraz bora lett nálam. Krétás, virágos, egzotikus gyümölcsökkel teli, mégis elegáns illat, rétegzett, izgalmas, az illatra fűszerekkel, sóssággal és csipetnyi kesernyével rálicitáló korty, remek szerkezet és tisztaság jellemezte. A 2009-es úttörőhöz hasonlóan tartályban erjedt és érett: nagyon hasonlít is rá. Szerintem ennél a dűlőnél a legkevesebb a nyitott kérdés. A Lapis ezentúl hárslevelű lesz, ugyanis a korábbi furmintok bérelt területről származtak. Az újonnan vásárolt terület termése szokatlanul alacsony alkoholú bor készítésének kísérletét kínálta, az alkotórészek azonban számomra nem álltak össze, vele barátkoztam meg legkevésbé. Főleg a korábbi Lapis Furmintokra visszaemlékezve. Az Őszhegy viszont rettentően érdekes kérdés. Lehet-e a sárgamuskotályból a termőhelyet hűen bemutató bort készíteni? A kérdés számomra egyelőre nyitva maradt, ám az biztos, hogy életem legkomolyabb, legkevésbé barátságos és legborszerűbb száraz muskotályát kóstoltam. A löszös talajról származó Szerelmi Hárslevelű érzésem szerint sokkal előrébb tart, mint bármelyik dűlős társa. Vagy csak magas alkoholja és nagy teste miatt tűnik így? Nehéz, tömör illat, gazdag és súlyos korty, itt is próbálkozott harmadrészben tartállyal a borász, ám most úgy érzi, talán jobb lett volna a tisztán fahordós érlelés. A Boda Furmint a családi szőlőből készült gazdag, fűszeres, rusztikus, kissé cseres és alkoholos bor. Széles szerkezetű, felismerhető egyéniség, de nem az én legjobb barátom. A “13 nap együtt” a Becsek dűlőből készült héjon áztatott furmint kísérlet hordómintája következett ezután. Extrém kísérlet: ha a Boda rusztikus, akkor rá valami új jelzőt kellene találni. Éles váltás volt utána a könnyed, friss és kedves édes Birtokbor kövérszőlőből, sárgamuskotályból és hárslevelűből. Nagyon jól iható, arányos és finom darab. A Főbort mostantól Eszternek hívják Demeter Zoltán kilenchónapos lánya után. Korához képest nagyon komoly bor: gyümölcsös, aszaltas, avaros illattal, olajos és élénk, játékos savú nagyon finom korttyal, lenyűgözően hosszú utóízzel. Az este kiemelkedő bora. Zárásként egri szőlőből készült cabernet franc hordómintát kóstoltunk, nekem a testéhez képest zavaróan magas volt az alkohol és sok a hordó, ha már vörös, egy tokaji pinot noirt jobban el tudnék képzelni ebben a sorban. Persze, temérdek még a kérdés, de sok kolléga válaszként is nagyon büszke lenne ezekre a borokra.

0 Tovább

Tokaji lösz otthon

Boros szempontból erős hetem lesz - gondoltam hétfőn. Szerdán felugrom a Tokaji Lösz Arcai 2012 kóstolóra, csütörtökön Borfesztiválozok. Amikor szerdán fél hétkor még a munkahelyemen voltam, már sejtettem, hogy másnap tényleg be fog törni a komoly, ámde annál rövidebb hidegfront. Utóbbi rendezvényt meg sem kísérlem itthoni körülmények között reprodukálni, eddigi tapasztalataim alapján 30-40 bort kéne bontanom, 15-20-ra illene is emlékeznem is, és éjfél körül muszáj lenne töki pompost ennem. Így inkább bontottam egy löszön termett bort. Azért azt még elmesélem, hogy nekem a Tokaji Lösz Arcai programról valamiért a melegfelvonulás jutott eszembe: egy rendezvény, ahol a markáns arculattal rendelkező kisebbség vonul fel. Tulajdonképpen várom az ellentüntetést: mikor jönnek a dácitosok, a riolit tufások,az andezitesek, az agyagosok? De vissza a borhoz, ami egy 2011-es Kikelet Furmint volt, a Farkas dűlőből. A Kikelet pince nekem mindig is Tokaj eleganciájáról szólt, Stephanie borai könnyedek, színesek, játékosak. Most sem kellett ezen a sztereotípiámon változtatni. Intenzív zöld almás, körtés, grépfrútos illatú ez a bor - valahogy a grépfrút a legtöbb Kikelet borban benne van, jegyeztem meg magamban. A korty is hasonlóan gyümölcsös, kicsit sós lecsengésű. Az alacsony alkoholt élénk, de nem túlzott savak kísérik; nálam ezek az elegáns, friss furmint stílusjegyei. Hogy ebben mennyi a lösz, és mennyi a szőlész-borász házaspár munkája, na azt nem tudom. Talán jövőre ennek is sikerül majd utánajárnom.

0 Tovább

Badacsony kétszer

Már említettem, hogy a balatoni nyaralás szerves része az életemnek. Rendszeresen kirándulunk is a tó körül, mégis valahogy az utóbbi 15 évben nem jártam Keszthelyen. Ezt most nyár végén pótoltuk: a Festetics kastély pont olyan, mint volt, nyílt egy vadászati múzeum, benne modellvasút kiállítással - gyerekbarát hely, jól éreztük magunkat. Természetesen az éttermi választék a szokásos: borzasztó halászlé, pizzák; de nem morgok többet. Van viszont a sétáló utcában egy borbolt, Pampetrics Györgyé, aki okosan válogatja össze a balatoni borokat, meg persze teszi ezt az ország többi részéről is. Vettem hirtelen felindulásból két palackot, a napokban el is fogyott mind a kettő. Elsőként a 2011-es Laposa Szürkebarát nyílt ki. Ambivalens a viszonyom Laposáékhoz. Amíg Laposa József felügyelte a családi pincét, rajongó voltam. Hosszan érlelhető, markáns rizlingekre emlékszem, meg éneklésbe torkolló pincelátogatásra. Aztán jött az új generáció, Bence, és változott a koncepció. A borok könnyedebbek, egyszerűbbek lettek, változtak a címkék, fiatalosabb lett a dizájn. Az első találkozásom az új világgal nem volt meggyőző, azóta igazán komoly Laposa bort nem ittam, ez valószínűleg az én hibám. De az élet azóta is zajlik a birtokon; a a beruházó és a család között kitört viszály ellenére jönnek az újabb borok. Ez a szürkebarát például csavarzáras palackban jött, bontás után pedig a virágos rét áradt belőle. Nagyon könnyed bor, ha jól rémlik 13 alatt maradt az alkohol, ezt mondjuk nem bántam. Bántam viszont a kissé nyers, harapós savakat, a korty végi túlzott kesernyét. Összességében persze nem volt gond a borral, de hogy magamat idézzem: "Technológiailag hibátlanul elkészített [...]. Önmagában sem a badacsonyiság, sem a [fajtajelleg] nem jön át a boron". A másik bort készítő pincének viszont csak a nevét ismertem, azt sem túl rég óta. A 2011-es Folly Budai Zöld jó ismerkedésnek bizonyult az elsősorban arborétumáról ismert pincével. A budai zöld leginkább a kéknyelű porzójaként ismert, ezért nem meglepő, hogy Badacsonyban a legelterjedtebb. Neutrálisnak, keménynek tartják a belőle készült bort - szerencsére az általánosításra többen is rácáfolnak, hirtelen Váli Péter budaija ugrik be, ami egy kellemesen gyümölcsös, fröccsözéshez remek választás volt idén is. A Folly bor hasonló pályán mozog. Egyrészről visszafogott, köves-virágos illatú bor, másrészről meszes, könnyed, zamatos örömbor. Megkockáztatom: benne van a badacsonyiság is a palackban, és még akkor is érezhető, ha szódát adunk hozzá. Ha az ember nem figyel oda, hamar a végére jár. Nem is baj ez. (Érdekes egybeesés, hogy a cikk írásával párhuzamosan a GM is pont felfedezte a pincét.)

0 Tovább

Borház Budakalászon

Nem korábban, mint múlt pénteken a Gault&Millau kalauzt lapozgatva tudtam meg, hogy Budakalászon van egy figyelemreméltó vendéglő és borház. Pedig a Schieszl nem éppen most nyílt, én pedig négy HÉV-megállónyira lakom tőle, eddig mégis valahogy sikerült elkerülnünk egymást. Szombaton aztán neki is vágtunk, hogy felfedezzük a helyet, előreszaladva: bizony nem bántuk meg. A vendéglő – főleg a terasz – családias, nagyon hangulatos. A kiszolgálás gyors és kifogástalan, az ételek rendes adagok, háziasan finomak és megvan bennük az a plusz karakter, ami visszacsalogatja az embert újabb élményekért vagy csak ismétlésre. Az árak korrektek, egyedül a saját erjesztésű gyümölcspálinkák árát sokalltam, de térjünk végre a borokra, hiszen iszunk és nem eszünk. Természetesen főleg Schieszl-borok kaphatók: a Mátrában, Csopak illetve Villány környékén is vannak területeik. Most csupán két borukkal ismerkedtem, legközelebb majd folytatom a sort. Az olaszrizling már 2011-es, persze csopaki és praktikusan csavarzáras. Markánsabb bort vártam, helyette találtam benne valami nehézkességet. Talán picit több a maradékcukor és savai sem elég frissek, szerencsére azonban egy kis szóda feldobta, gatyába rázta. A 2009-es évjáratú pécselyi cabernet sauvignon viszont kellemes meglepetés volt, benne már semmi kivetnivalót nem találtam. Tiszta, gyümölcsös, kedves balatoni vörös, játékos savakkal és kerek tanninokkal. Amíg ettünk, úgy láttam, elvitelre is fogynak a borok, cipeltek kartonokat a parkolóba rendesen. Kiváló hely, ilyenekkel kellene tele lennünk mindenfelé.

A képeket a honlapjukról ollóztam össze.

4 Tovább

Ruszt és Sopron

Ideje, hogy én is beköszönjek, bár ebben a melegben még az ivás is nehezemre esik. De ha már iszunk, akkor igyak. Vagy inkább kezdem egy kis nyaralásos tapasztalattal. Múlt héten Sopron környékén jártunk feleségemmel, gyerekekkel, így a borok persze háttérbe szorultak, mégis megírhatnám újra a mély álmot. Ismét elszomorított a kontraszt, amit a határ két oldalán tapasztaltam. Ruszton például egymást érik a hangulatos boros helyek, pezseg a kis városka, nekem most be kellett érnem az ebéd mellé egy remek hideg fröccsel. Sopron ezzel szemben melankolikusan kongott az ürességtől, a főtéren és környékén néhány fantáziátlan, talán tizenöt-húsz év óta változatlan étterem árválkodik. A Gault&Millau pontszáma alapján legjobb helyen, az egyébként borvendeglo.hu domain-t is birtokló étteremben egyáltalán nincsenek tisztában a fröccs lényegével. A hosszúlépést borospohárban hozták ki, langyos volt és szinte szénsavmentes. Miután szóltam, készségesen kicserélték, így második nekifutásra már arra is tudtam figyelni, hogy a bor fáradt, kesernyés és egyáltalán nem fröccsnek való volt. Apróságok ezek, de sokat elmondanak. Kicsit korábban egyébként belevágtam egy másik Sopron – Ruszt összehasonlításba: kaptam ugyanis néhány palack WineLife és Elfenhof tételt a borkuzinoktól. A két borászat közös pontja Linzer Sámuel, aki ruszti munkahelye mellett belevágott egy saját soproni vállalkozásba is. Gondoltam, érdekes lehet egymás mellett megnézni, mi jön ki ugyanazon kezek közül ott és itt. Zöldveltelinit, kékfrankos rozét és zweigeltet kóstoltam párban 2011-ből: nagy különbségeket végül nem találtam. A két veltelini tetszett leginkább, az Elfenhof hajszálnyit fűszeresebb, érdekesebb volt, karcolgatták az öt pontot. A rozék rendben voltak, itt is a ruszti jött be inkább: tisztábbnak, egyenesebbnek éreztem, a négypontos szintet hozták mindketten. A két zweigelt mutatta a legkevesebbet: a WineLife-ot kesernyéje, az Elfenhof-ot kissé húzós savai tették csupán hárompontossá. Nem csúcsra törő, hosszadalmas leírást ihlető borok ők, inkább korrekt árú (a fehérek leginkább), jó értelemben hétköznapi italok. Mert ilyenek is kellenek.

2 Tovább

Ez történt Lellén

Balatonlellén van nyaralónk, így az utóbbi harminc évben elég gyakran töltöttem hosszabb időt a déli parton. Eleinte én tanultam úszni a sekély-meleg Balatonban, most már a fiam teszi ezt. Miközben ő küzd az elemekkel, én boldogan fröccsözök a parton. Idilli kép lenne, ha nem tapasztalnám azt, hogy jó bort elvétve sem lehet a parton találni. Idén azért egy jó rozéfröccsöt már ittam, de fehéret-vöröset nem merek venni. Ott, ahol három év borászát is kitermelt pedig a vidék; Garamvári, Konyári, Légli Ottó hazájában a helyi Spar sem tart tőlük izgalmas borokat. Én tuti agyonreklámoznám őket, külön sarkot szentelnék nekik, hadd vigyék a magyar bor jó hírét a külföldi turisták is haza. Ami még furcsább, hogy az északi parton sorra jelennek meg új ígéretek a régiek (Szeremley, Figula, Jásdi) mellett, elég csak Szászira, Tamásékra, Török 2HA Csabára, Váli Péterre gondolni, de ott vannak a hányatott sorsú Laposáék is, és még sorolhatnám. De kiket soroljak délről? Légli Géza az örök tehetség, Bujdosóék is próbálkoznak, de hol vannak a többiek? Felbicajoztunk családostul a Kishegyre, és örömmel láttam, hogy teraszt nyitott Pócz József is ott, a Konyári pince és a szintén Konyári érdekeltségű Majthényi kúria szomszédságában. Gyors kóstolót csaptunk ott, rendben volt az alap chardonnay is, a friss vörös házasítás is, kiemelkedett a sorból a kokashegyi olaszrizling és a szintén onnan szüretelt merlot is. Tetszett, hogy van immár tudatos termékpaletta, az alján friss borok, középen alap fajtaborok, a tetején dűlős (értsd: kokashegyi) válogatások, mindezek okosan árazva. Haza egy 2011-es IS cuvée jött velem,ami a 2011-es irsai olivér és sárgamuskotály házasítása. Virágos-szőlős illatú bor ez, kellő lendülettel, visszafogott alkohollal. Szódával és anélkül is csúszik, mint a veszedelem. Ha fogást keresnék rajta, biztos szóvá tenném, hogy mindezt érdemes volna csavarzárral palackozni az olcsó dugó helyett, de juszt sem keresek fogást. Csak örülök, hogy talán nem elátkozott a déli part sem. (De hogy miért nincsenek ezek a borok kint a strandokon, az éttermekben, érthetetlen továbbra is - no, csak muszáj morgással zárnom ezt a posztot.)

0 Tovább

iszunk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek