Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Középkategória csúcsra járatva

Megint Ausztria és Fertő-tó, az egyik legismertebb osztrák vörösboros pince. Ennek megfelelően életem talán legkomolyabban vörösboros és nem mellékesen legfinomabb kékfrankosát ittam tőlük - a fenébe is - már több, mint két éve. Mai főszereplőnket az Umathum Haideboden 2009-et viszont egy hónapja bontottuk ex-alkeszekkel, aztán jó szokásu(n)khoz híven kisüvegbe elmentettem a felét, a napokban ennek a másik félnek hágtam a nyakára ezúttal magamban. Tipikus osztrák házasítás: kicsit több mint a fele zweigelt, a maradékon kékfrankos és cabernet sauvignon osztozik. Vannak borok, amelyek már az első kortynál megrészegítenek, mint egy szerelem első látásra. Teljes kompatibilitási mód áll be bor és ivója között. Intenzív, sötét gyümölcsös illat száll fel a pohárból feketeribizlivel, szilvával és egy kis füsttel. Gazdag, csalogatóan mély, alig várom, hogy belekóstoljak. Annak is eljön persze az ideje. Vastag, sűrű szövésű a korty, nagyon jó tartással és ami legalább ilyen fontos, nagyon jó ízzel. Pont olyan, mint az illat ígéri: gazdag, tele van gyümölccsel, mégis rétegzett, mély, nem fullad unalomba. Sav és tannin diszkréten a helyén: utóbbi is van bizony, nem hiába házasult be a cabernet. Tovább figyelve, azt is megállapítom, hogy valami nagyon jó hordót kell, hogy használjanak itt, ő is pont annyit tesz hozzá a koncerthez, amennyire jó ízléssel szükség van. A lecsengés előtt néha cseppet édesbe kezd hajlani, ám még épp idejében érkezik a korda, ahol őt tartják. Élményt adóan élvezetes hét pont, 20 euró környékén telitalálat.

3 Tovább

Vörös Atanáziusz

Gut Oggau. Biodinamikus családi birtok a Fertő-tó partjáról, karakteres, egyedi borcsaláddal. Ha megnézzük a címkéket, akkor kiderül, hogy ezt szó szerint kell érteni, hiszen minden egyes bor a család valamelyik tagjáról van elnevezve, és ennek megfelelően az illető képe díszeleg a palackon. Azok a típusú borok, amelyek négy és fél óra és nyolcvanhét kóstolásnyi Mondovino után is felébresztik az embert. Ebben nyilván benne van a meglepő külcsín és a szenvedély is, amivel a pult mögül magyaráztak, ám a borok sem mondhatók a legrosszabb indulattal sem unalmasnak. Ez már régen volt, aztán most nyáron az egyik unokáról elnevezett belépő vörösüket vettem le a Kismarton/Eisenstadt főterén található kiváló borbolt polcáról. Atanasius Rot 2008. Zweigelt és kékfrankos házasítása, a maga 13 eurójával hol van a csúcs kékfrankosuk 70 euró feletti árától? Közepesnél intenzívebb, tiszta és összetett illattal indít. Édesre érett, már-már konyakmeggy, kék szilva, fűszerek, dekadens virágok és feketeerdei sonka. Aztán van, hogy eltűnnek az édes képzetek és simán natúr meggylé dominál egy kis füstösséggel. Változik erre-arra. Kóstolva inkább szigorú arcát mutatja. Kőkemény struktúra kevés tanninnal és húzós savak nélkül. Nem is értem, hogy ha így, akkor hogy. De mégis. Nem egy díszes darab, ám a szerkezet szépségét, puritánságát is lehet élvezni, bár jó néhányan alighanem leperverzeznének miatta. Közepes testű, sűrű szövésű, inkább hosszú, szépen halkuló lecsengéssel megáldott bor. Hízelgés nélkül eléri a hat pontot. Vajon mennyi lenne akkor a drága Bertholdi nagypapa?

A képet a pince honlapjáról vettem.

0 Tovább

Szegény ember chardonnay-ja

A pinot blanc-ról nem szokás beszélni, Magyarországon eleve kevesen csinálnak bort belőle, és a nagyvilágban sincs komoly híre. Ha minden igaz, közelebbi rokona a mindent vivő chardonnay-nak - a mindent vivőt nem úgy értem, hogy különb bárminél, hanem úgy, hogy ott van az összes kontinensen, óriási mennyiségben -, mint a további pinot-knak, és ha azt nézzük érzékszervileg, milyenféle, bizony van ebben valami. Jellegileg tényleg olyan, mint a nagy testvér, csak mindenből kevesebbet mutat. Kevésbé nagy, kevésbé markáns, kevésbé akarnok. Kevésbé drága. Ami személy szerint nekem bejön. Ritkán klasszis, de mindig finom, vagy majdnem mindig, és ez jó. A magyar szálhoz pillanatra visszatérve, úgy rémlik, még soha nem csalódtam Bott Frigyes vagy Franz Weninger pinot blanc-jaiban - utóbbi ugyebár fehérburgundinak nevezi soproniját, nem véletlenül, minthogy Ausztriában weissburgunder néven fut a cucc. Ahol pedig meglehetősen népszerű, még ha általában nem is szánják presztízsbornak. Néhány hete volt egy pár napos kirándulásom a szomszédban, de nem a szokásos Wachauban vagy Burgenlandban, hanem az általános érdeklődés határain kívül eső Alsó-Ausztriában. Közelebbről: a Weinviertel egyik-másik fontos városkáját néztem meg, Retzet és Poysdorfot többek közt, és hát bevásároltam. Kevésbé átütő borok teremnek ott, mint a híresebb vidékeken, de cserébe nagyságrenddel olcsóbbak és remekül ihatóak ezek. Ilyennek bizonyult a minap a röschitzi Weingut Maurer 2011-es Sängerleiten pinot blanc-ja is, amelyet egyrészt díjaztak a retzi borhéten, másrészt tíz euróba sem került emlékeim szerint. Szép színek, dús illatok, rengeteg üdeség a tizennégyes szesz és a minimum középméretű test ellenére, tiszta ízek, harmónia, vagány lecsengés. Fogyasztását félbehagyni képtelenség. Az ilyenekkel ellennék az idők végezetéig.

0 Tovább

Ott és Ott

A tanulság persze evidens: van, mikor nem elég a bort hűteni. A hét közepén a nagy hőségben jó ötletnek hittem, hogy nyitok valami kristálytiszta fehéret. Volt nekem két tavalyelőtt karácsony óta tartogatott zöldveltelinim Bernhard Ott pincéjéből, aki az egyik legnevesebb osztrák, a Bortársaság is forgalmazza kevésbé drága borait. Tulajdonképpen egyet fizet kettőt kap akcióban jutottam hozzájuk, a vinotékában ugyanis tévedésből másik évjáratot pakoltak be a rendelésembe. Talán mondanom sem kell, hiszen Ausztriáról van szó, hogy még aznap teljesen ingyen elküldték a megrendelt évjáratú bort is, így lett nekem 2007-es és 2009-es Bernhard Ott Rosenberg Grüner Veltlinerem. Visszatérve a kánikulához, a kellemes esti harminc fokos hűvösben felbontottam a 2007-est. Szikáran pincefalas illat köszöntött valami semleges gyümölcsösséggel, mondjuk narancshéj belső, fehér részével. Nem épp kedveskedő, de nem is rossz felütés. Kóstolva sima felszínű, közepes testű bor, ami kissé szétterül szájban, lágy savai nem adnak neki elég feszes struktúrát. Keményen befűt az alkohol, néha szinte csíp is. A korty fűszeres, enyhén sós ízű és finoman, grépfrútosan kesernyés, összességében kellemes, ám nem az igazi: a lendület és tömörség valahogy hiányzik belőle. Utóíze viszont nagyon hosszú. Nem voltam lenyűgözve, így hamarjában felbontottam a 2009-est is. Sokkal áradóbb, kedves gyümölcsös illat fogadott: mondjuk sárgabarack egy kis szőlővirággal, mandarinnal, vaníliával és mohás kővel. Szájban intenzív, telt gyümölcsösséggel és karamellás édességgel indít, aztán szépen szárazba fordul, bár az alkohol itt is kilóg kissé. A savak viszont, ha nem is repítik, de sokkal jobban tartják közepesnél nagyobb testét. A szép sima felszín itt is megvan, ahogy a rendkívüli hosszúság is. A 2007-esnél elegánsabb és részletgazdagabb bor, de még mindig nem voltam igazán elégedett. Vasárnap aztán megérkezett az enyhülés, szerencsére még a borokból is maradt, így kiderülhetett, hogy normális szobahőmérsékletben legalább egy ponttal magasabb élményt nyújtanak. Az alkohol kevésbé éget, a savak kevésbé lusták, az ernyedtség feszesebbé válik és így tovább. A 2007-es öt pontja simán felment hatra, a 2009-es hat pontja pedig legalább hét lett. A fenti leírásokat is eszerint tessék gondolatban módosítani, este harminc fokban pedig jó hideg igényes sört, fröccsöt inni vagy légkondit kapcsolni.

1 Tovább

iszunk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek