iszunk

A Művelt Alkoholista utolsó üzemszerű posztja Szászi Endre Pinceáron kóstolójáról szólt, véletlenül a szerzőt is elég jól ismerem. Szóval inkább nem ismétlem meg most nem túl régi önmagam, hogy miért is szeretem a Szászi-borokat, ám az mindenképp szorosan témába vág, hogy a Kabócás volt mindig is az egyik fő ok. A pince dűlőszelektált, különleges olaszrizlingje eddig csak a 2006-os és 2007-es évjáratokban készült el, Endre ügyel arra, hogy a kezdetben magasra tett lécet le ne verje, nem is beszélve az alulról történő megoldásról. A napokban aztán cseppet nosztalgiából is, előkotortam utolsó palack 2007-es Kabócásomat: most sem csalódtam benne, eddig még sosem. Intenzív, kedves illattal üdvözölt: kandírozott gyümölcsök, ananász, mandarin, a háttérben csipetnyi kréta. Ha szellőzik a megszokottabb napperzselte szalmás, virágos vonal is érkezik lelkesen. Kóstolva elsőre sima és édes gyümölcsös, töppedt aromákkal, aztán kissé cseres, kesernyés, ami kell is hogy száraz és férfias maradjon. Savai épp hogy tartják, lehetnének játékosabbak vagy akár határozottabbak is, alkoholja cseppet túlfűt, de összességében egyik irányba sem billen el igazán, megtartja kényes egyensúlyát. Karakteres, tiszta és jól iható, bár nekem több savval sokkal szimpatikusabb lenne. Nem szabad hagyni túlmelegedni és akkor nem lustul el. Eléri a hat pontot, most is örömet okoz.

Váli Péter a maga örömére kezdett borokat készíteni Badacsonyörsön, ám idővel mások is képbe kerültek. Legutóbb azt olvastam róla, hogy kéknyelűt szüretelt összefogva a szomszédokkal, én meg bontottam egy Válibor Olaszrizling 2011-et ennek örömére. Intenzív, friss, déligyümölcsös, citrusos, picit krétás illatot éreztem a pohárba szagolva. Lehetne akár egy osztrák zöldveltelini is, állapítottam meg örömmel. Kóstolva is erőteljes, lendületes, ízgazdag bor. Savai kissé rusztikusak: nem húznak, karcolnak, de azért nem is finomkodnak. A második félidőre egy kis cseresség is érkezik, mintha a hordó nem kerekítene, simítana, hanem inkább külön utakon járna, saját örömére venne részt a kortyban. Mindennel együtt markáns és szerethető olaszrizling ez, gyorsan fogy. Erős öt pontot simán hoz, a hatoson is gondolkodtam. A Kézműves Borok Házában vettem, ott 2400 Ft-ért kapható.

Már említettem, hogy a balatoni nyaralás szerves része az életemnek. Rendszeresen kirándulunk is a tó körül, mégis valahogy az utóbbi 15 évben nem jártam Keszthelyen. Ezt most nyár végén pótoltuk: a Festetics kastély pont olyan, mint volt, nyílt egy vadászati múzeum, benne modellvasút kiállítással - gyerekbarát hely, jól éreztük magunkat. Természetesen az éttermi választék a szokásos: borzasztó halászlé, pizzák; de nem morgok többet. Van viszont a sétáló utcában egy borbolt, Pampetrics Györgyé, aki okosan válogatja össze a balatoni borokat, meg persze teszi ezt az ország többi részéről is. Vettem hirtelen felindulásból két palackot, a napokban el is fogyott mind a kettő. Elsőként a 2011-es Laposa Szürkebarát nyílt ki. Ambivalens a viszonyom Laposáékhoz. Amíg Laposa József felügyelte a családi pincét, rajongó voltam. Hosszan érlelhető, markáns rizlingekre emlékszem, meg éneklésbe torkolló pincelátogatásra. Aztán jött az új generáció, Bence, és változott a koncepció. A borok könnyedebbek, egyszerűbbek lettek, változtak a címkék, fiatalosabb lett a dizájn. Az első találkozásom az új világgal nem volt meggyőző, azóta igazán komoly Laposa bort nem ittam, ez valószínűleg az én hibám. De az élet azóta is zajlik a birtokon; a a beruházó és a család között kitört viszály ellenére jönnek az újabb borok. Ez a szürkebarát például csavarzáras palackban jött, bontás után pedig a virágos rét áradt belőle. Nagyon könnyed bor, ha jól rémlik 13 alatt maradt az alkohol, ezt mondjuk nem bántam. Bántam viszont a kissé nyers, harapós savakat, a korty végi túlzott kesernyét. Összességében persze nem volt gond a borral, de hogy magamat idézzem: "Technológiailag hibátlanul elkészített [...]. Önmagában sem a badacsonyiság, sem a [fajtajelleg] nem jön át a boron". A másik bort készítő pincének viszont csak a nevét ismertem, azt sem túl rég óta. A 2011-es Folly Budai Zöld jó ismerkedésnek bizonyult az elsősorban arborétumáról ismert pincével. A budai zöld leginkább a kéknyelű porzójaként ismert, ezért nem meglepő, hogy Badacsonyban a legelterjedtebb. Neutrálisnak, keménynek tartják a belőle készült bort - szerencsére az általánosításra többen is rácáfolnak, hirtelen Váli Péter budaija ugrik be, ami egy kellemesen gyümölcsös, fröccsözéshez remek választás volt idén is. A Folly bor hasonló pályán mozog. Egyrészről visszafogott, köves-virágos illatú bor, másrészről meszes, könnyed, zamatos örömbor. Megkockáztatom: benne van a badacsonyiság is a palackban, és még akkor is érezhető, ha szódát adunk hozzá. Ha az ember nem figyel oda, hamar a végére jár. Nem is baj ez. (Érdekes egybeesés, hogy a cikk írásával párhuzamosan a GM is pont felfedezte a pincét.)