Van már jónéhány borbár Budapesten, én mégsem gyakran keveredek ilyen helyre, hiszen mert ritkán bármilyenre. Így aztán nem mondok nagyot, ha bevallom: a DropShop  a kedvencem. A hangulat, a borok, a kiszolgálás mindig nagyon rendben volt, így minden alkalommal pozitív élményekkel sikerült tőlük hazaindulnom. Így történt ez múlt csütörtök este is, mikor egy szűkkörűre sikerült nulladik napon Ádám megmutatta a DS2-t a MOM Parkban. Hangulatos lett, kicsit tágasabb a Balassi utcainál: van külön vinotéka és szeparálható kóstolóhelyiség is. A borsor most is kiváló volt: fehérből a Gulfi Carjcanti, vörösből a Feudi di San Gregorio Serpico maradt meg leginkább nyelvem emlékezetében. Kétségtelenül mindenkinek jó hír, hogy Budán is van már egy DropShop. Hogy a folytatásokkal folytassam: hazafelé kaptam egy palack Szabóvári Nagy-Somlói Juhfark 2011-et, amit Ádám jóbarátja mintegy víz(vagy inkább bor)választónak szánt, hogy folytassa-e egyáltalán a borászkodást. A honlapon látszik: eddig nem lehetett őket azzal vádolni, hogy túl korán piacra dobják boraikat. Azok alapján nem tudhatom, mire jutottam volna, ám ezt az egyéves juhfarkot kóstolva egyértelműen a folytatásra szavazok. Alighanem egyetért ezzel jelenleg füzetetlen szabadságát (de bort azért néha) töltő vörös és fehér kollégám, aki ott ült mellettem a DropShopban, majd vasárnap emailben olyan györgykovácsosnak titulálta a Szabóvári-bort. Bizony nekem is ez volt az első korty utáni első gondolatom, a györgykovácsos pedig nálam egyértelműen pozitív jelző. Közepesen intenzív, tiszta és kissé édes hangulatú, körtés, virágos, köves illattal mutatkozik be a bor. Idővel egy kis füstösség is érkezik, de sosem tolakszik előre. Kóstolva markáns, nem hazudtolja meg sem a termőhelyet, sem a fajtát. Juhfarkos, somlói savai határozzák meg a korty érzetét, ízét: nem húznak vagy bántanak, de azért odateszik magukat derekasan. Mindezt civilizáltan, túlzásoktól mentesen, friss citrusossággal és borostás eleganciával teszik, az illatból megismert ásványosság pedig sós kesernye formájában fokozza az izgalmakat, cseppnyi diszkrét tannintól kísérve. Karakteres, finom, jóívású bor, eléri a hat pontot a folytatást pedig megérdemli simán.