iszunk

Volt nekem egy sokak által félreértett posztom kedvenc garázsborászom, Szentesi József 2007-es Velence Cuvée-je kapcsán a túlspilázott kézműves-ipari bor szembeállításról, úgyhogy most inkább nem lépnék ugyanabba a folyóba. Tömören annyi lényeg: attól, hogy egy bor kézműves, még nem biztos, hogy jó. És finom. Van azonban, ami az. Rettenetesen izgalmas ahogy Szentesi József újra felfedezi számunkra és borásztársai számára az őshonos magyar fajtákat, ám hedonista énem számára ennél is egy fokkal nagyobb durranás, amikor megkóstolhatom főként bordói fajtákból profin összerakott Velence Cuvée-jét. A 2009-es cabernet franc és sauvignon egyenlő arányú, kicsit kevesebb merlot és egészen kevés petit verdot házasítása. Mély, sokrétű és kedves illattal mutatkozik be. Földesség, erdei gyümölcsök, érett néha aszaltba hajló szilva érkezik a pohárból, keleti fűszerekkel és kakaóporos mandulával kísérve. Ez bizony tökéletes kezdés és a folytatás sem hoz csalódást. A korty sűrű, húsosan gyümölcsös és feszesen arányos. Az illatban ígért gyümölcsöket megkapjuk: ízgazdag, nagyon finom borral van dolgunk. A szerkezetben sincs hiba: sav, tannin és alkohol szinte szétszálazhatatlan egységet alkot. Úgy tud egyensúlyos és elegáns lenni, hogy közben izgalmas és egyedi marad. Tele van élettel, vibrálással, felfedezni valósággal. Nálam ő 2012 legjobb magyar vörösbora, nemzetközi szinten is klasszis: 8 pont. Tudtam én, mit kell tartogatni az év végére. Boldog Új Évet!

Megint Ausztria és Fertő-tó, az egyik legismertebb osztrák vörösboros pince. Ennek megfelelően életem talán legkomolyabban vörösboros és nem mellékesen legfinomabb kékfrankosát ittam tőlük - a fenébe is - már több, mint két éve. Mai főszereplőnket az Umathum Haideboden 2009-et viszont egy hónapja bontottuk ex-alkeszekkel, aztán jó szokásu(n)khoz híven kisüvegbe elmentettem a felét, a napokban ennek a másik félnek hágtam a nyakára ezúttal magamban. Tipikus osztrák házasítás: kicsit több mint a fele zweigelt, a maradékon kékfrankos és cabernet sauvignon osztozik. Vannak borok, amelyek már az első kortynál megrészegítenek, mint egy szerelem első látásra. Teljes kompatibilitási mód áll be bor és ivója között. Intenzív, sötét gyümölcsös illat száll fel a pohárból feketeribizlivel, szilvával és egy kis füsttel. Gazdag, csalogatóan mély, alig várom, hogy belekóstoljak. Annak is eljön persze az ideje. Vastag, sűrű szövésű a korty, nagyon jó tartással és ami legalább ilyen fontos, nagyon jó ízzel. Pont olyan, mint az illat ígéri: gazdag, tele van gyümölccsel, mégis rétegzett, mély, nem fullad unalomba. Sav és tannin diszkréten a helyén: utóbbi is van bizony, nem hiába házasult be a cabernet. Tovább figyelve, azt is megállapítom, hogy valami nagyon jó hordót kell, hogy használjanak itt, ő is pont annyit tesz hozzá a koncerthez, amennyire jó ízléssel szükség van. A lecsengés előtt néha cseppet édesbe kezd hajlani, ám még épp idejében érkezik a korda, ahol őt tartják. Élményt adóan élvezetes hét pont, 20 euró környékén telitalálat.

Nem korábban, mint múlt pénteken a Gault&Millau kalauzt lapozgatva tudtam meg, hogy Budakalászon van egy figyelemreméltó vendéglő és borház. Pedig a Schieszl nem éppen most nyílt, én pedig négy HÉV-megállónyira lakom tőle, eddig mégis valahogy sikerült elkerülnünk egymást. Szombaton aztán neki is vágtunk, hogy felfedezzük a helyet, előreszaladva: bizony nem bántuk meg. A vendéglő – főleg a terasz – családias, nagyon hangulatos. A kiszolgálás gyors és kifogástalan, az ételek rendes adagok, háziasan finomak és megvan bennük az a plusz karakter, ami visszacsalogatja az embert újabb élményekért vagy csak ismétlésre. Az árak korrektek, egyedül a saját erjesztésű gyümölcspálinkák árát sokalltam, de térjünk végre a borokra, hiszen iszunk és nem eszünk. Természetesen főleg Schieszl-borok kaphatók: a Mátrában, Csopak illetve Villány környékén is vannak területeik. Most csupán két borukkal ismerkedtem, legközelebb majd folytatom a sort. Az olaszrizling már 2011-es, persze csopaki és praktikusan csavarzáras. Markánsabb bort vártam, helyette találtam benne valami nehézkességet. Talán picit több a maradékcukor és savai sem elég frissek, szerencsére azonban egy kis szóda feldobta, gatyába rázta. A 2009-es évjáratú pécselyi cabernet sauvignon viszont kellemes meglepetés volt, benne már semmi kivetnivalót nem találtam. Tiszta, gyümölcsös, kedves balatoni vörös, játékos savakkal és kerek tanninokkal. Amíg ettünk, úgy láttam, elvitelre is fogynak a borok, cipeltek kartonokat a parkolóba rendesen. Kiváló hely, ilyenekkel kellene tele lennünk mindenfelé.

A képeket a honlapjukról ollóztam össze.