iszunk

Még nyár elején kaptam négy palack bort Berger Zsolttól, Erdőbénye közösségének egyik fő motorjától. Az édes borra csak a napokban került sor, a korábbi kóstolásokkal együtt csokorba írva most kerülnek így posztba. A Karádi-Berger Borászat jó ideje ott van Tokaj fősodrában vagy talán annak egy mellékágában. Nem a legismertebbek ők, de aki jár arrafelé vagy csak boros rendezvénykre, annak muszáj volt már találkozni velük és boraikkal, akár Hegyalja első romkocsmájában. Az én négyesemből a legidősebbnél kezdem: a Furmint 2007 tulajdonképpen birtokbor, a Palandor és Narancsi dűlők termése 85% furmint és 15% hárslevelű. Decens, érett illata kortalan és sokrétű: kis petrolosság, körte, vanília, fűszerek, virágok és mészpor is felbukkan benne. Kóstolva savai élénkek, szerkezete feszes, szikár. A korty nem túl vastag, a gyümölcsök sem tengenek túl benne, mégis a maga rusztikus módján vonzó tud lenni: citrusos, sós aromáival, keménységével, tisztaságával. A Palandor 2009 más karakterű vagy mégsem. Értelemszerűen a Palandor dűlő termése, szintén 85% furmint és 15% hárslevelű. Klasszikusan furmintos illatában túlérett körte és őszibarack tolong az előtérben. Aztán némi édes karamell fűszerez, cseppet nyomul is, végül kevés virágosság bejátszik még. Kóstolva is intenzív, finom, szinte túlzsúfolt a korty. Az alkohol sajnos kilóg: csíp, melegít, közepes testét túlnövi. A savak tartják a lépést, egyfajta rusztikus egyensúly beáll azért. Felszíne kissé cseres, de nem bántó módon. Lecsengése közepes hosszúságú, kissé szárító. Tartalmas, de meglehetősen zúzós darab. Nehéz ezt a két bort pontozni, beskatulyázni, de ha muszáj lenne, akkor erős öt pontot adnék mindkettőjüknek. A 2011-es Dry-ból kapott minta viszont tényleg más, tudatosan eltérő stílusban készült. Furmint és hárslevelű 60/40 arányban, a furmint tartályban erjedt, majd erjedés után az egész tétel tartályba került. Közepesen intenzív, édes hangulatú, hízelgő illatában karamell, mész, virágok és konzerv licsi érkeznek sorban. Mindez azonban egyáltalán nem émelyítő, van benne elég élet és frissesség. Kóstolva is ezt kapjuk: sűrű, gyümölcsös, de nem lomha. Tartalmas, mégis üdítő és jól iható. Nekem kicsit sok benne a cukor, ezért hidegebben jobban tetszett. Szép savai mindenesetre jó szerkezetet adnak neki, a kortyban bujkáló finom sósság érdekesen ellenpontoz. Lecsengése közepesen hosszú, finom. Jóízű, nagyon ígéretes bor. Végül egy édes bort kóstoltam, a 2008-as Selectio aszús fürtök válogatásával készült, 135 gramm maradékcukrával akár ötputtonyos is lehetne. Illata azonban nem árulkodik erről vagy legalábbis nem teszi  egyértelművé a helyzetet. Érett körte, narancshéj egy kis likőrösség és tea – nem annyira édes karakterű bemutatkozás. Kóstolva szépen hozza Tokaj egyediségét: krémes sima felszíne alatt, finom túlérett gyümölcsök sorjáznak, savai nemcsak tartanak, viháncolnak is egy cseppet. Alkoholja meglepő módon érződik, a másik meglepetés kellemesebb: cseppnyi finom sósság a korty második felében. Hat pont. Rusztikus, tiszta borok.

Borkereskedőktől tudom, hogy néha ráböknek egy-egy hordóra, és még palackozás előtt megveszik a bort. Egyfelelől nekik lesz így egy exkluzív tételük az adott borászattól, másfelől a borász is forgótőkéhez jut, ami főleg a kis pincéknek sokszor a túlélést jelenti. Mindenki nyer, rendben van ez így, távolról szemlélve a dolgokat legalábbis nekem úgy tűnik. A Dropshop ennél tovább ment tavaly, megvalósították a tökéletes tom sawyer-i trükköt. Szerveztek ugyanis egy hangulatos szüretet a Gizella pincéhez: 47 ember lelkesen szedte a szőlőt, ráadásul ezért még fizettek is, majd pedig egy év múlva a munkájuk gyümölcsét meg is vehetik. Karikírozok, nyilván, pláne, hogy a 47 lelkes ember között ott szedtem a szőlőt én is, nem kevésbé lelkesen erről be is számoltam. A munka gyümölcse természetesen Szilágyi Lászlóé, a borbár pedig az exkluzivitás érdekében adta a tokajis palackot, az üvegdugót, a címkét, no meg a marketinget. A héten megvolt a premier is, természetesen nem tudtam rá elmenni - lassan már csodálkozni fogok ha egy boros rendezvényen belefutok önmagamba. De a borász jóvoltából pár hónapja a hűtőmben pihent egy palack 2011-es Gizella 47 Csepp Hárslevelű, amit most gyorsan ki is dugóztam - legalább lélekben hadd ünnepeljek. A Szent Tamás dűlőben termett az alapanyag, érett volt, szépen ki is erjedt, lett is benne 14 feletti alkohol. De igazából ez az utolsó, ami eszembe jut erről a borról. Sokkal fontosabb a lehengerlő illat: sóban eltett citrom jut elsőként az eszembe róla. Aztán valami trópusi növény illata üti meg az orrom, virág-e, vagy gyümölcs: nem tudom. Lendületes savak kísérik a kortyot, talán elsőre kissé még túl lendületesek is - nyugodtan el merek rakni egy palackot pár évre. Bár érdekes, hogy a sav valahol 5-6 gramm között van, a borász szerint a dűlő talaja erősíti a savérzetet; ehhez nyilvánvalóan nem értek. A lényeg, hogy most is zamatos, citrusos a bor, kis kesernyével a végén - így nyugodtan ki mernék bontani még egyet akár holnap is. Lehet persze, hogy akkor már 47 cseppenként innám.

Hogy szerényen magamat idézzem: Demeter Zoltán vitán felül Hegyalja egyik vezető egyénisége és legjobb borásza, ráadásul szerintem a legprofibb módon kialakított és tálalt szortiment tulajdonosa. Csütörtök este Budapesten személyesen mutatta be 2011-es évjáratának borait a szerencsés meghívottak és villámgyors jelenkezők poharai előtt. A borász szerint a tokaji pezsgő lehet az évtized újdonsága, ahogy a száraz dűlős borok voltak tíz évvel ezelőtt. A Holdvölgy dűlő furmintjából készített pezsgője nagyon fiatal még, három-négy év múlva kerül majd csak forgalomba. Kristálytiszta illata és íze, tartalmassága, apró, kemény buborékjai nekem már most is nagyon tetszettek, kemény savai viszont még tényleg pihentetést kívánnak. A száraz Birtokbor visszafogott, köves, vegetális illatával, hasonló karakterű ízével, arányos szerkezetével és meglehetős díszítetlenségével nem tudom, mennyire lesz alkalmas a pincével ismerkedni vágyók meghódítására. Én már rajongó vagyok, a kérdés nálam nem merül fel. Főleg a Kakas Furmintot kóstolva, ami az este legnagyobb meglepetése volt számomra. A tavalyi év újdonsága, hogy körbekerítették a területet, aminek köszönhetően kiderült, hogy a vadak nagyon értenek ám a szőlőhöz. A korábbi évjáratokhoz képest a dűlő egészen új arcát mutatta: Demeter Zoltán szerint nem is mennyiségben, hanem minőségben hiányzott nagyon a gyümölcs, amit az állatok szüret előtt megettek mindig a Kakasról. Elegáns, friss, gyümölcsös - a 2009-es Vereshez hasonló, nagyon kedvemre való stílusú bor a Kakas. Egyáltalán lepődtem meg, mikor megtudtam, hogy részben tartályban erjedt és érlelődött. A Veres Furmint még egy lépéssel feljebb volt, konkrétan a kóstoló legjobb száraz bora lett nálam. Krétás, virágos, egzotikus gyümölcsökkel teli, mégis elegáns illat, rétegzett, izgalmas, az illatra fűszerekkel, sóssággal és csipetnyi kesernyével rálicitáló korty, remek szerkezet és tisztaság jellemezte. A 2009-es úttörőhöz hasonlóan tartályban erjedt és érett: nagyon hasonlít is rá. Szerintem ennél a dűlőnél a legkevesebb a nyitott kérdés. A Lapis ezentúl hárslevelű lesz, ugyanis a korábbi furmintok bérelt területről származtak. Az újonnan vásárolt terület termése szokatlanul alacsony alkoholú bor készítésének kísérletét kínálta, az alkotórészek azonban számomra nem álltak össze, vele barátkoztam meg legkevésbé. Főleg a korábbi Lapis Furmintokra visszaemlékezve. Az Őszhegy viszont rettentően érdekes kérdés. Lehet-e a sárgamuskotályból a termőhelyet hűen bemutató bort készíteni? A kérdés számomra egyelőre nyitva maradt, ám az biztos, hogy életem legkomolyabb, legkevésbé barátságos és legborszerűbb száraz muskotályát kóstoltam. A löszös talajról származó Szerelmi Hárslevelű érzésem szerint sokkal előrébb tart, mint bármelyik dűlős társa. Vagy csak magas alkoholja és nagy teste miatt tűnik így? Nehéz, tömör illat, gazdag és súlyos korty, itt is próbálkozott harmadrészben tartállyal a borász, ám most úgy érzi, talán jobb lett volna a tisztán fahordós érlelés. A Boda Furmint a családi szőlőből készült gazdag, fűszeres, rusztikus, kissé cseres és alkoholos bor. Széles szerkezetű, felismerhető egyéniség, de nem az én legjobb barátom. A “13 nap együtt” a Becsek dűlőből készült héjon áztatott furmint kísérlet hordómintája következett ezután. Extrém kísérlet: ha a Boda rusztikus, akkor rá valami új jelzőt kellene találni. Éles váltás volt utána a könnyed, friss és kedves édes Birtokbor kövérszőlőből, sárgamuskotályból és hárslevelűből. Nagyon jól iható, arányos és finom darab. A Főbort mostantól Eszternek hívják Demeter Zoltán kilenchónapos lánya után. Korához képest nagyon komoly bor: gyümölcsös, aszaltas, avaros illattal, olajos és élénk, játékos savú nagyon finom korttyal, lenyűgözően hosszú utóízzel. Az este kiemelkedő bora. Zárásként egri szőlőből készült cabernet franc hordómintát kóstoltunk, nekem a testéhez képest zavaróan magas volt az alkohol és sok a hordó, ha már vörös, egy tokaji pinot noirt jobban el tudnék képzelni ebben a sorban. Persze, temérdek még a kérdés, de sok kolléga válaszként is nagyon büszke lenne ezekre a borokra.

Néha úgy érzem magam, mint egy lustán kérődző tehén. Jó, legyek inkább egy bölcs bika, amelyik már nem rohangál fel-le a domboldalon, ha izgalmat lát, hanem okosan néz inkább ki a fejéből. A minap is rezignáltan, némileg csodálkozva figyeltem a vitát egy bor rossz szereplése kapcsán. Régebben ilyenkor én is vehemensen támadtam vagy védtem volna a posztolót, kifejtettem volna az én abszolút igazságomat. Ma már csak őszintén meglepődöm, hogy mekkora indulatokat tud kiváltani ha egy adott palack bor, adott helyen, adott időben valakiknek épp nem ad akkora élményt, mint ugyanannak a bornak másik palackja, másik időben, másoknak. Viszont nem állhattam meg, hogy hirtelen le ne pattintsam az üvegdugót Demeter Zoltán Szerelmi hársáról. Persze messze nem csak ez a vita volt az apropó, magánéleti okokból is kellemes estét akartam magam köré, ennél mélyebben ebbe most nem mennék bele, végülis arról szól a blog, hogy iszunk, nem arról, hogy érzelgünk. Nos, ez a palack, ezen az estén egész jól teljesített. Egész jól, de nem kiemelkedően. Nem volt katarzis, de egy pillanatig sem fanyalogtam. Az illata például első szippantásra lehengerlő. Tele van fűszerrel (keleti, zöld, mindenféle kevereg benne), kajszival, almával, kővel, élettel. Ahogy azonban melegszik, megjelenik benne egy kellemetlen pálinkás jegy. Ez sajnos visszatér az ízben is, szerencsére azért ott is a keleti fűszerek és a barack dominálnak, de ettől még a korty végét eluralja a 15-ös alkohol. A savak fokozatosan lemaradnak az alkohol mögött, a test legyőzi az eleganciát. Nagy test, közepes élvezet, mondanám, ha profán akarnék lenni. De nem akarok az lenni, így maradjunk abban: nyugodtan bontsanak belőle egy palackkal. Fogadjunk, hogy másmilyen lesz, mint amilyennek én találtam ezt a palackot, most.