iszunk

A Művelt Alkoholista utolsó üzemszerű posztja Szászi Endre Pinceáron kóstolójáról szólt, véletlenül a szerzőt is elég jól ismerem. Szóval inkább nem ismétlem meg most nem túl régi önmagam, hogy miért is szeretem a Szászi-borokat, ám az mindenképp szorosan témába vág, hogy a Kabócás volt mindig is az egyik fő ok. A pince dűlőszelektált, különleges olaszrizlingje eddig csak a 2006-os és 2007-es évjáratokban készült el, Endre ügyel arra, hogy a kezdetben magasra tett lécet le ne verje, nem is beszélve az alulról történő megoldásról. A napokban aztán cseppet nosztalgiából is, előkotortam utolsó palack 2007-es Kabócásomat: most sem csalódtam benne, eddig még sosem. Intenzív, kedves illattal üdvözölt: kandírozott gyümölcsök, ananász, mandarin, a háttérben csipetnyi kréta. Ha szellőzik a megszokottabb napperzselte szalmás, virágos vonal is érkezik lelkesen. Kóstolva elsőre sima és édes gyümölcsös, töppedt aromákkal, aztán kissé cseres, kesernyés, ami kell is hogy száraz és férfias maradjon. Savai épp hogy tartják, lehetnének játékosabbak vagy akár határozottabbak is, alkoholja cseppet túlfűt, de összességében egyik irányba sem billen el igazán, megtartja kényes egyensúlyát. Karakteres, tiszta és jól iható, bár nekem több savval sokkal szimpatikusabb lenne. Nem szabad hagyni túlmelegedni és akkor nem lustul el. Eléri a hat pontot, most is örömet okoz.

Váli Péter a maga örömére kezdett borokat készíteni Badacsonyörsön, ám idővel mások is képbe kerültek. Legutóbb azt olvastam róla, hogy kéknyelűt szüretelt összefogva a szomszédokkal, én meg bontottam egy Válibor Olaszrizling 2011-et ennek örömére. Intenzív, friss, déligyümölcsös, citrusos, picit krétás illatot éreztem a pohárba szagolva. Lehetne akár egy osztrák zöldveltelini is, állapítottam meg örömmel. Kóstolva is erőteljes, lendületes, ízgazdag bor. Savai kissé rusztikusak: nem húznak, karcolnak, de azért nem is finomkodnak. A második félidőre egy kis cseresség is érkezik, mintha a hordó nem kerekítene, simítana, hanem inkább külön utakon járna, saját örömére venne részt a kortyban. Mindennel együtt markáns és szerethető olaszrizling ez, gyorsan fogy. Erős öt pontot simán hoz, a hatoson is gondolkodtam. A Kézműves Borok Házában vettem, ott 2400 Ft-ért kapható.

Önéletrajzi elemekben bővelkedve el kell mesélnem - szerénytelenül -: szombat óta kétszeres borlovag vagyok, nagy megtiszteltetés ez nekem. Először Tokajban kaptam szép nagy medált és oklevelet, még 2004-ben, most meg Egerszóláton dupláztam, ezúttal palást és sapka is járt az elismerés mellé, az eseményről készült tréfás fotókat ezen a linken tekinthetik meg. A két új lovagtárs Kovács András István, akit a blogszférában leginkább innen ismerhetnek, és Kis-Tóth Lajos, az egri Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettese. A figyelmes szemlélő a fényképeken felfedezheti többek között Lőrincz St. Andrea Györgyöt, Gál Lajost és Hangácsi Csabát, hogy csak a Szóláthoz így vagy úgy kötődő termelők legjavát, egyszersmind írásaink rendszeres szereplőit említsük. Az a szomorú igazság, hogy eddig még soha nem jártam az egerszóláti olaszrizling-fesztiválon - az Aranytőke borszemlén többször is -, ideje volt. Kissé talán rusztikus esemény ez, olyan, mint egy jó falunap, de ez így rendben is van, csak az a szeptember 1-jéhez képest embertelen 33 fok ne lett volna. Estére szerencsére visszavettek a fűtésből az illetékesek, így a Brezovay kastélyban összehozott borszalonon barátságosabb körülmények között lehetett jönni-menni-kóstolgatni. Elég rendesen végigmentem a hatborászos felhozatalon, és nagyjából három dolog volt, amire felkaptam a fejemet. Hogy a St. Andrea tizenegyes Boldogságosa és Örökkéje, valamint kilences Hangácsa nagyszerű lesz, abban meglepetés nincsen. Némiképp váratlanul ért viszont, hogy milyen jó formát fut Hangácsi Csaba kétezerhatos medocja - vagy hogy kell most nevezni ezt a fajtát -, ami korához és tizenhatos szeszéhez képest nem kevés gyümölcsöt, tisztes struktúrát és finom harmóniát mutatott. Nála is jobban ízlett Rabóczki Attila - az országosan még nem ismert egri termelőt egyszer már megdicsértem olaszrizlingjéből kifolyólag - kilences merlot-ja. Annyira, hogy szermányoltam belőle egy üveggel - kétezer forint ellenében -, amit ki is bontottam hétfő este. A mély szín és a dús, kávés-gyümölcsös illatok után ízben bontakozik ki igazán a cucc: telt, sűrű, krémes, mégis élénk és jó savú bor, egyensúlyban van mindene, tartalmas és remekül iható egy füst alatt. Meg kell most már jegyezni ezt a Rabóczki nevet tényleg.

Nem korábban, mint múlt pénteken a Gault&Millau kalauzt lapozgatva tudtam meg, hogy Budakalászon van egy figyelemreméltó vendéglő és borház. Pedig a Schieszl nem éppen most nyílt, én pedig négy HÉV-megállónyira lakom tőle, eddig mégis valahogy sikerült elkerülnünk egymást. Szombaton aztán neki is vágtunk, hogy felfedezzük a helyet, előreszaladva: bizony nem bántuk meg. A vendéglő – főleg a terasz – családias, nagyon hangulatos. A kiszolgálás gyors és kifogástalan, az ételek rendes adagok, háziasan finomak és megvan bennük az a plusz karakter, ami visszacsalogatja az embert újabb élményekért vagy csak ismétlésre. Az árak korrektek, egyedül a saját erjesztésű gyümölcspálinkák árát sokalltam, de térjünk végre a borokra, hiszen iszunk és nem eszünk. Természetesen főleg Schieszl-borok kaphatók: a Mátrában, Csopak illetve Villány környékén is vannak területeik. Most csupán két borukkal ismerkedtem, legközelebb majd folytatom a sort. Az olaszrizling már 2011-es, persze csopaki és praktikusan csavarzáras. Markánsabb bort vártam, helyette találtam benne valami nehézkességet. Talán picit több a maradékcukor és savai sem elég frissek, szerencsére azonban egy kis szóda feldobta, gatyába rázta. A 2009-es évjáratú pécselyi cabernet sauvignon viszont kellemes meglepetés volt, benne már semmi kivetnivalót nem találtam. Tiszta, gyümölcsös, kedves balatoni vörös, játékos savakkal és kerek tanninokkal. Amíg ettünk, úgy láttam, elvitelre is fogynak a borok, cipeltek kartonokat a parkolóba rendesen. Kiváló hely, ilyenekkel kellene tele lennünk mindenfelé.

A képeket a honlapjukról ollóztam össze.