Első Orsolya-boromat az azóta megboldogult Maligán Borétteremben szereztem be, az azóta szintén megboldogult Borbarát 2004-es őszi számának kékfrankos tesztjén felbuzdulva. A cikk bevezetője szerint: két rendkívül szerény, allűröktől mentes birtokocska, az Orsolya Pince és a Szent Andrea Pince játszott iránymutató szerepet a teszten. Azóta sok bor lefolyt a torkunkon, Lőrincz Györgyék méreteit talán már Garamvári Vencel sem pöttömözné le, az Orsolya-borok javát pedig már a Bortársaság polcain is megtalálhatjuk. Visszatérve a múltba: az áhitott négycsillagos Orsolya Kékfrankos 2002 csúnyán elfogyott mire odaértem a Maligánba. Helyette kaptam évjáratazonos Százrejtekűt, benne is van 30% abból az anyagból ajánlással. Hogy cseppet bonyolítsuk a történetet: a Százrejtekűből a kékfrankos idővel átkerült a Tehéntáncba, ami egy nem hivatalos bikavér ugye. (Szóljanak, ha elvesztették volna a fonalat.) Ezen két Orsolya házasítás 2006-os évjáratát bontottam egymás mellé, érettnek számítanak már ők, hiszen a 2009-eseket árulják belőlük most. Az Orsolya Százrejtekű 2006 nyolcvan százalékban cabernet franc-ból, 20 százalékban pedig merlot-ból állt össze. Kezdetben visszafogott, később sem éppen intenzív, szép kék illatába áfonyadzsemet, ibolyát, étcsokoládés vaníliás karikát és egy kis likőrösséget (de nem curacaót) asszociálok bele. Akár még elegánsnak is mondanám. Szájban még ennél is jobban kezd. Feszes szerkezetű: savak a helyükön, tanninja rendben van. Gyümölcsös, sós, picit animális, rétegzett íze érdekes és finom. A második felidőre sajnos homályosabbá válik a kép: az alkohol elszabadul, fűt, ezzel az egész korty egyszerűsödik cseppet. A lecsengés azonban újra szép száraz és rendesen hosszú.  Erős hat pont, karcolgatja a hetet. Nem érezni rajta a kort. Az Orsolya Tehéntánc 2006 kékfrankos, cabernet franc és merlot házasítása. Közepesen intenzív, bőrös, mandulás, meggyes, édes fűszeres illat és egy kis tökmag fogadta orrom a pohárban. Egyértelműen kevésbé elegáns bemutatkozás, mint a Százrejtekűé. Kóstolva is más kategória: hiányzik belőle a feszesség, érezni rajta a korral járó fáradtságot. Tanninja persze kevesebb, hiszen a kékfrankos, viszont savai is kevesebben vannak, pedig a kékfrankos. Alkoholja már kezdettől fogva fűt és külön utakon jár, gazdag, fűszeres ízében kevesebb a sósság. Utóíze hosszú, de nem kifejezetten vonzó. Négy és öt pont között van, ám a Százrejtekű mellett nem tudok érte lelkesedni. Vajon a kékfrankos tehet róla?