Hármunkból ketten már kidohogták magukat - ki a Balaton, ki Sopron miatt -, most én jövök. Egyébként nem dohogóblog lesz ez, reményeink szerint, hiszen az élet szép, csak úgy látszik, így jött ki a lépés véletlenül. Szóval, lementünk hétfő este a Római partra, ukrán barátainkkal, elsétáltunk a Fellini: Római nevű helyig, ami hangulatilag olyan, mint egy romkocsma, csak zöldben és víz mellett, és szerettünk volna bort inni. Nem sikerült, mert a Laposa Friss is meleg volt és a Szeleshát rozé is meleg volt és minden meleg volt, egy vacak kis hűtőjük van a bodegában, köszönöm szépen. De mondta a lány, hogy van még száraz tokaji furmint, az épp hideg. Kérdem, milyen furmint. Mondja, tokaji. Nagyszerű. Mondom, mutassa. Mutatja, Disznókő, hattyús, bólintok, bontaná, de nézem a címkét, kétezernyolcas, megette a fene. Ezért tart itt ez az ország. Mindegy, visszasétáltunk az Evezős sörkertbe - hétvégén élő zene, az úri közönség táncol -, nekik van rendes frizsiderük, és lecsaptunk a Nyakasra, mint a pinty. Mert a Nyakasra bármikor-bárhol le lehet csapni, biztos van kétszáz hely Budapesten, ahol tartják ennek a töki borászatnak a termékeit, isten tartsa meg a szokásukat. Igen, a Nyakas arra való, hogy néhány ember leüljön vele árnyas fák alá vagy félhomályos belvárosi zugokba, fontos és kevésbé fontos dolgokról beszélgessen, a borra annyira ne is feltétlenül figyeljen, csak mellesleg érezze, hogy a pohár tartalma finom és hibátlan, és érezze azt is, hogy kerek az este. Irsai és chardonnay közül tudtunk választani - kétezertizenegyesek voltak természetesen, ahogy kell -, utóbbira böktem, jobban szeretem, testesebb, komolyabb. Hibátlan technobor ez - gondolom, a szőlőben-pincében egyaránt odateszik magukat, akik készítik -, minden évjáratában az, csak versenyképes akar lenni, se többre, se kevesebbre nem vágyik, és ez így van rendjén. Amint elfogyott, vettünk belőle még egy üveggel, megittuk, aztán hazamentünk.