Ideje, hogy én is beköszönjek, bár ebben a melegben még az ivás is nehezemre esik. De ha már iszunk, akkor igyak. Vagy inkább kezdem egy kis nyaralásos tapasztalattal. Múlt héten Sopron környékén jártunk feleségemmel, gyerekekkel, így a borok persze háttérbe szorultak, mégis megírhatnám újra a mély álmot. Ismét elszomorított a kontraszt, amit a határ két oldalán tapasztaltam. Ruszton például egymást érik a hangulatos boros helyek, pezseg a kis városka, nekem most be kellett érnem az ebéd mellé egy remek hideg fröccsel. Sopron ezzel szemben melankolikusan kongott az ürességtől, a főtéren és környékén néhány fantáziátlan, talán tizenöt-húsz év óta változatlan étterem árválkodik. A Gault&Millau pontszáma alapján legjobb helyen, az egyébként borvendeglo.hu domain-t is birtokló étteremben egyáltalán nincsenek tisztában a fröccs lényegével. A hosszúlépést borospohárban hozták ki, langyos volt és szinte szénsavmentes. Miután szóltam, készségesen kicserélték, így második nekifutásra már arra is tudtam figyelni, hogy a bor fáradt, kesernyés és egyáltalán nem fröccsnek való volt. Apróságok ezek, de sokat elmondanak. Kicsit korábban egyébként belevágtam egy másik Sopron – Ruszt összehasonlításba: kaptam ugyanis néhány palack WineLife és Elfenhof tételt a borkuzinoktól. A két borászat közös pontja Linzer Sámuel, aki ruszti munkahelye mellett belevágott egy saját soproni vállalkozásba is. Gondoltam, érdekes lehet egymás mellett megnézni, mi jön ki ugyanazon kezek közül ott és itt. Zöldveltelinit, kékfrankos rozét és zweigeltet kóstoltam párban 2011-ből: nagy különbségeket végül nem találtam. A két veltelini tetszett leginkább, az Elfenhof hajszálnyit fűszeresebb, érdekesebb volt, karcolgatták az öt pontot. A rozék rendben voltak, itt is a ruszti jött be inkább: tisztábbnak, egyenesebbnek éreztem, a négypontos szintet hozták mindketten. A két zweigelt mutatta a legkevesebbet: a WineLife-ot kesernyéje, az Elfenhof-ot kissé húzós savai tették csupán hárompontossá. Nem csúcsra törő, hosszadalmas leírást ihlető borok ők, inkább korrekt árú (a fehérek leginkább), jó értelemben hétköznapi italok. Mert ilyenek is kellenek.